Zsaroló vírusok

Az utóbbi időkben többek kerestek minket azzal a problémával, hogy egy „zsaroló” vírus megtámadta a számítógépüket és bizonyos dolgokat átkódolt majd átnevezett, rosszabb esetben mindent, és nem tudják megnyitni a fontos fájlokat.

Egyre gyakoribb ez a jelenség, ezért úgy gondoltam, MEGELŐZÉS céljából írok néhány sort, hogy esetleg hogyan tudjuk kivédeni ezt a problémát. Arra kérek mindenkit, aki ezt a néhány sort elolvassa, hogy ossza meg minél több emberrel, mindannyiunk érdekében, mert bárkit érinthet ez a téma, és sajnos még nincs megfelelő megoldás erre a problémára!

Az ismerősömmel történt:

Egyik nap a gyermekükről készült képeket szerették volna rendezgetni, előhívatni, stb. de azzal szembesült, hogyha bármelyik képre kattint akkor a fénykép tartalom helyett egy ablak jelent meg, hogy fizessen be X helyre 3 Bitcoint (ez forintban akkor kb. 120.000 Ft volt). Úgy döntött befizeti, és várta a visszafejtéshez szükséges dolgokat, amit meg is kapott, aztán elkezdte a fényképek helyre állítását vagy dekódolását a kapott alkalmazással. Arra lett figyelmes, miközben a másolás történt, hogy amit már kifejtett, azok újra visszakódolódtak! Pánik! A gépet lekapcsolta… – a vírustámadás újraindult.

Végül egy ki és bekapcsolás után, már biztonságban ki tudta menteni a dolgait.

Most jön a FONTOS és a LÉNYEG !

Próbált visszaemlékezni, hogy vajon, hol, hogyan és mikor történhetett a „fertőzés”.

Emlékei szerint egy munkatársa küldött neki egy csatolmányt, amit ő jóhiszeműen megnyitott, és talán akkor következett be a baj.

DE!

Nem ennyire egyszerű a helyzet, mert először is amikor megkapta a vírust vagy bement a számítógépére akkor még csak összegyűjtött vagy kiválasztott egy-két email címet és az ő nevükben küldte az ártalmatlannak tűnő már totálisan szennyezett/fertőzött levelet.

Ezért elkezdtem agyalni, hogy viszonylag kockázatmentesen hogyan lehet kikerülni ezeket az esetleg kártékony leveleket.

Ma már mindenkinek van (legalább egy) mobiltelefonja, ami feltételezhetően okos telefon, azok pedig tudnak emailt küldeni/fogadni, de nekünk itt a fogadás a lényeg. Tehát mindenképpen érdemes lenne beállítani a telefonon azt, vagy azokat az email fióko(-ka)-t, amiket használunk levelezésre. Esetleg letölteni a szolgáltató APP-ját, ha van (Gmail, Citromail, Freemail, stb.) és minden bejövő levelet ELŐSZÖR telefonon próbálni megtekinteni vagy megnyitni a csatolmányt, amit éppen kaptunk ismerőstől, rokontól, stb. Ha a telefonon nem nyílik a csatolmányként fogadott (pl.: Excel, Word, Pdf, JPEG és egyéb dolgok) akkor azzal valami gubanc lehet. Tehát ilyenkor meglehet kérdezni a küldőtől, hogy tényleg valós dolgot küldött e, vagy már kezdhetünk gyanakodni egy esetleges vírustámadásra. Ha pedig megnyílik a csatolmány és minden rendben vele, akkor nyugodtan lehet a számítógépen is nyitogatni az adott dolgokat.

Az a helyzet, hogy ezek a vírusok nagy valószínűséggel csak Windows-os gépeken működnek, így ha mobiltelefonon nyitunk meg ezt-azt, akkor valószínűleg a vírus nem tud majd működésbe lépni, mert a telefonok operációs rendszere (iOS, Android, BlackBerry, Symbian) nem tudja kezelni a windowsos applikációkat.

Windows mobil: nem tesztelt !!!

Ebből a szempontból talán legbiztonságosabb talán az iOS rendszer.

Ha valakinek kérdése vagy tapasztalata lenne, ne habozzon, hívjon, írjon vagy ossza meg az észrevételeit!

Köszönöm a figyelmet: Bahrt Zsolt